• Kontakt

  • O meni

  • Naši psi

  • Štenci

  • Buduće leglo

Moja priča

Odgajam pse 28 godine, od 1997. Član sam Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete.
A Samoyede-szerelem számomra 1997 tavaszán kezdődött egy Budapesti CACIB kiállításon. Meglátni és megszeretni…. (Akkoriban még spánieleim voltak. Itt állítanék Emléket egyúttal Rizi-Bizi „Jenny”-nek és „Dark” Shadow of Black Mirage-nak). 1997. őszén került hozzám Kiskunsági Hócsillag Axel, akivel együtt nőttem bele a kiállítások és a tenyésztés Világába. Sajnos Axit korán elveszítettem. 1998-ban került Kennelembe első szuka samoyedem, az akkor 2,5 éves North’s Star First Lady „Sissy”, ez év márciusában megszületett tőle az első White Siberian alom, ezután White Siberian Aidával és a 2003-ban hozzánk került Felsőgöd Gyöngye Charlival folytattam a tenyésztés rögös útját. Aida és Charlie párosításából született HCH White Siberian Hoymarkana Hritzo lett Kennelem kiemelkedő kanja, aki sajnos 2016. februárjában 12 évesen hagyott is bennünket. A samoyedek szőrápolásával kapcsolatban kedvet éreztem a Kutyakozmetikai szakma elsajátításához, 2000-től Okj-s szakképesítésű kutyakozmetikus vagyok. 2004-ben új vérvonallal frissültünk, ez év őszén került Kennelembe egy igazi samoyede hölgy, HJCH, HDGY, HCH, EuJW Mistique Midnight Donna of Severnaya-sam, akire nagyon büszke vagyok, 9 hónaposan Fiatal Európagyőztes lett 2005-ben, Ausztriában, Tullnban. 2005-ben elértem a Bronzkoszorús Mestertenyésztői címet White Siberian Aida, White Siberian Byron, White Siberian Granada of Axel és White Siberian Hoymarkana Hritzo kutyáimnak köszönhetően. 2008-ban újabb falkataggal bővültünk, az igazán karakteres, sikeres, kitűnő vérvonalú Szlovák Import kannal, HJCH, SrbCH Gentle Prince of Yoshi and us „Taro”-val. Köszönöm Jana! 2008. márciusában Donna gyönyörű alommal ajándékozott meg, ebből az alomból megtartottam SrbCH Nefertiti Midnight Benji’s of White Siberian-t, aki egy tipikus samoyede jegyeit képviseli, temperamentumos lány, aki jelenleg öreg napjait éli és most is igazán aktívan teljesít kiállításon, veterán osztályban. 2007-ben szerettem bele a Canadai Fonzie-ba és a híres Francia Sanna Gourska Kennelben (Tenyésztő: Mme Nadége Dubois) élő unokájába, Cool Attitude de Sanna Gourska „Atti”-ba, akinek „pályafutását”, fejlődését egészen pici kora óta figyelemmel kísértem. 2009-ben az a megtiszteltetés ért, hogy Atti Kennelembe kerülhetett, a féltestvérével együtt, Emblematic Baby De Sanna Gourska "Julie" személyében. <<< Olvass tovább: http://www.whitesiberian.hu/a-white-siberian-suny-kennel/ ------------------------------ A Thai Ridgeback 2020-ban lépett életünkbe. 2021-ben indult a tenyésztés kennelünkben: továbbiak: http://chiang-exotic-wolfs-kennel.webnode.hu

Foto galerija

Moje odgovornosti

  • Potrebni zdravstveni pregledi su obavljeni kako i na ocu tako i na majci po preporuci matičnog kluba ove rase.
  • Ako kupac nije u stanju da se brine o štenetu koje je kupio od mene, uzeću štene nazad pod datim uslovima.
  • Posedujem garanciju da su štenci koje prodajem zdravi,
  • Dobićete račun kupovine sa svim potrebnim detaljima za kupca i za prodavca.
  • Kupac će dobiti sved detalje o socijalizaciji psa, potrebne vežbe, trening, ishranu, imunizaciju, veterinarska briga, kao i detalji o odgovornom odgajanju psa.
  • Radije bih da ostanem u kontaktu sa novim vlasnikom kako bih bio obavešten o zdravlju i razvoju psa.
  • Redovno posećujem obrazovna predavanja, kako bih učio i nastavio da se razvijam kao odgajivač.

Lokacija

Koristimo kolačiće da vam pružimo najbolje onlajn iskustvo.

Stupanjem na naš sajt pristajete na korišćenje kolačića u skladu sa pravilima privatnosti.Još podataka