• Elérhetőség

  • Bemutatkozás

  • Kutyáink

  • Kölykök

  • Tervezett almok

Tenyészetem története

3 éve, 2021 óta foglalkozom kutyatenyésztéssel. Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete tag vagyok.
Az első Cavalier kiskutya házi kedvencként érkezett hozzánk 2014-ben. Első látásra megszerettem ezt a fajtát és akkor eldöntöttem, hogy komolyabban szeretnénk foglalkozni a fajta fenntartásával. Tenyészetem alapító szukája 2021-be került hozzám és az elmúlt években azzal foglalkoztam, hogy a családias környezet megfelelően legyen kialakítva számára. Néhány kiállításon is indultunk, azonban kezdetben inkább a szocializálódás volt a fő szempont. A kerti szaladgálás mellett több alkalommal is hosszabb sétákra megyünk, nyaranta sokat kirándulunk. Az elmúlt év végén, az egészségügyi szűrések eredményeinek ismeretében határoztam el, hogy a tényleges tenyésztés útjára lépek. Lehetőség szerint a tökéletes és egészséges utódok létrehozására törekszem, időt és energiát nem sajnálva, hogy minél több ember megismerhesse ezt a bájos, szeretetreméltó és emberközpontú fajtát.

Galéria

Elkötelezettségeim

  • A szülők rendelkeznek a fajtaklub által előírt egészségügyi szűrésekkel.
  • Ha a jövőben az új tulajdonos meg kíván válni egy tőlem származó kutyától vállalom, hogy segítek neki új gazdát találni. Amennyiben szükséges gondját viselem amíg új otthont nem találunk neki.
  • Egészségügyi garanciát vállalok a tenyészetemből származó kutyákra.
  • Adásvételi szerződésben rögzítem a vevő és az eladó jogait és kötelezettségeit.
  • A leendő tulajdonost tájékoztatni fogom a szocializációról, a kiskutya mozgásigényéről, az etetésről, a vitaminokról, a soron következő állatorvosi látogatás időpontjáról, a kiskutya egészségi állapotáról és a felelősségteljes kutyatatartás fontosságáról.
  • Minden érdeklődőt kérek, hogy töltsön ki egy kérdőívet, hogy az általam tenyésztett kutyafajta és az adott kiskutya megfelel-e az új család igényeinek és elképzeléseinek.
  • Szeretném tartani a kapcsolatot az új tulajdonossal, így láthatom, hogy a kiskutya jól van és nyomon követhetem a fejlődését is.
  • Rendszeresen részt veszek tanfolyamokon ahol tenyésztőként tanulhatok és fejlődhetek.

Eladott kutyáim

Aiden - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutyaAiden - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutya
male iconkan
10 hónapos

Aiden

Magyarország
Aaron - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutyaAaron - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutya
male iconkan
10 hónapos

Aaron

Magyarország
Aida - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutyaAida - Cavalier King Charles spániel eladó kiskutya
female iconszuka
10 hónapos

Aida

Magyarország

Helyszín

Ahogy a legtöbb weboldal, mi is sütiket használunk a jobb felhasználói élmény érdekében.

A böngészés folytatásával hozzájárulsz a sütik használatához.További részletek.